A legjobb verekedős játékok PS4-re és PS5-re

Akár alkalmi többrésztvevős összecsapásokat keresel, akár EVO-ra érdemes versenyzőnek készülsz, a verekedős PS4- és PS5-játékok hatalmas választéka meg fog felelni a benned élő harcosnak.

Mit értünk verekedős játék alatt?

A verekedős játékok, amelyek öröksége egészen az 1980-as évekbeli játéktermekig nyúlik vissza, a játékok egyik alapműfajának számít. A Karate Champ (1984) és a Mat Mania (1985) korai napjaitól az olyan modern titánok, mint a Street Fighter és a Mortal Kombat legutóbbi verziójáig az alapfelállás ugyanaz maradt.

Az egyedi versenyzők listájára összpontosítva a játékosok feladata, hogy egy sor egy az egy elleni mérkőzésen versenyezzenek, azzal a céllal, hogy az ellenfél életpontjait nullára csökkentsék az idő lejárta előtt. Jellemzően oldalról játszott, 2D-s harci arénára összpontosító játék, amelyben közvetlen ütésekkel kell megküzdened az ellenfeleddel, a hangsúlyt a pozicionálásra, a kombókra, a védekezésekre és a speciális támadásokra helyezve. 

Az évtizedek során a verekedős játékok összetettsége jelentősen megnőtt, és a műfaj egy olyan játékszubkultúrává fejlődött, amely bonyolult szakzsargonnal, személyes versenyekkel és magasan jegyzett bajnokságokkal rendelkezik. 

Népszerű verekedős játékok

Régóta futó legendák

Ismerkedj meg a műfaj igazi titánjaival, amelyek évtizedek óta a harcjátékok világágnak alappillérei.

Street Fighter 6

A PS4-en és PS5-ön is elérhető Street Fighter 6 a régóta futó sorozat legújabb állomása innovatív játékmeneti funkciókkal, valamint továbbfejlesztett látványvilággal a játék minden részletéhez. A Capcom szabadalmaztatott RE ENGINE-je révén három különböző játékmódot ölel fel – ezek a Fighting Ground, a World Tour és a Battle Hub.

SoulCalibur VI

A lélek még mindig ég – és fényesebben és erősebben lángol, mint valaha. A sorozat védjegyének számító fegyveralapú küzdelem visszatér a gyökereihez, miközben lenyűgöző új Critical Edge támadásokkal újít, amelyek nyomban képesek megfordítani a csata menetét.

Tekken 8

Ismerős arcok és vadonatúj harcosok csapnak össze a Tekken 8-ban, a régóta futó sorozat legújabb kirobbanó darabjában. Az új Heat System és a Special Style lehetőségeknek köszönhetően ez egy kezdőbarát belépési pont, a rajongók pedig imádni fogják a kielégítő harcot és a rombolható környezetet.

Mortal Kombat 1

Csak úgy röpködnek az ütések és a Fatalityk a Mortal Kombat-franchise új kezdetében. Élvezd ki a filmszerű történetmódot, amelyben új barátságok szövődnek, és újra fellángolnak a régi rivalizálások, vagy csapj össze a barátaiddal az online és offline játékmódokban. Ez a játék megváltoztatja az általunk ismert Mortal Kombat-világot.

Anime stílusú verekedős játékok

Stílusos bunyók

A játéktermi versenyek, a kézzel rajzolt animáció és az eltúlzott szereplők iránti jellegzetes japán rajongás itt találkoznak össze.

DNF Duel

A világ egyik legnépszerűbb és legtöbbet játszott RPG-je, a Dungeon and Fighter verekedős akciójáték formájában tér vissza PS4-re és PS5-re. Válassz 16 elbűvölő karakter közül, akik eltérő képességekkel és személyiségekkel rendelkeznek. Járj túl az ellenfelek eszén és döngöld őket a földbe, hogy te legyél a Végső Akarat mestere!

My Hero One's Justice 2

A My Hero Academia című, rendkívül népszerű sónen animesorozat által inspirált My Hero One's Justice 2 az előd elképesztő folytatása. Vedd át az irányítást a sorozat legikonikusabb hősei és gonosztevői felett, és küzdj hatalmas arénaharcokban, amelyek a karakterek egyedi képességeinek határait a végletekig feszegetik. 

Guilty Gear -Strive-

A régóta futó sorozat e friss, új fejezete megújítja a harci játék látványát, hihetetlen, anime ihletésű, 3D karakterdizájnnal, animációval és dinamikus kameraeffektusokkal. Az átdolgozott harcrendszer révén az eddigi legkönnyebben elsajátítható rész, amely 15 karakteres alaplistával rendelkezik – mindegyikük egyedi fegyverekkel, dizájnnal és harcstílusokkal vár.

DRAGON Ball FighterZ

Az Arc System Works minden idők egyik legnépszerűbb animesorozatába hozza harcjátékbeli tudását és vizuális világát. Frenetikus három-három elleni álomcsaták bontakoznak ki az univerzum legerősebb harcosai között látványos részletességgel – teljes offline történetmóddal, legfeljebb két játékos számára elérhető helyi többrésztvevős móddal és két online csatamóddal. 

Többet szeretnél tudni?

Verekedős játékok GYIK

Bár a verekedős játékoknak megvannak a kiemelkedő példái (például a Street Fighter és a Tekken), nincs olyan titán, amely a játékososok és a népszerűség tekintetében eltörpülne a többiek mellett. A legtöbb rajongó több játékot szeret, és az új események vagy tartalmak megjelenésével váltogatja őket.

Nehéz megmondani. A verekedős játékok általában nagyon jól skálázhatók. A teljesen kezdők is remekül szórakozhatnak a helyi többrésztvevős játékban, de az online meccseken a képességek felső határa a csillagos ég. A legjobb, ha kiválasztasz egy olyan játékot, ami igazán tetszik, és időt töltesz azzal, hogy megismerd a karaktereket offline a barátaiddal, vagy a játéktermi módban.

Igen! Az alább bemutatott Brawlhalla ingyenesen játszható, bár inkább egy zúzós játék, mint egy hagyományos verekedős darab. A Dead or Alive 6: Core Fighters, a régóta futó verekedős sorozat legújabb része több játékmóddal és karakterrel, valamint helyi és online többrésztvevős móddal rendelkezik, és ingyenesen játszható.

Tényleg lehetetlen megmondani, de rengeteg esélyes van: a Street Fighterben Ryu és Chun-Li mindketten ikonikus karakterek; a Mortal Kombatban Liu Kang, Sonya Blade és Sub-Zero szintén a színtér titánjai; a Tekkenben Kazuya és Heihachi Mishima pedig a 90-es évek közepe óta a sorozat központi karakterei.

Zúzós stílusú verekedős játékok

Meghökkentő harcosok

A tipikus verekedős játékokon kívül egyéb alkotásokban is megvan ez a DNS, kicsit eltérő megközelítésben. 

Crash Team Rumble

A Crash-univerzum hősei és gazemberei csapnak össze e vad, 4-4 elleni online többrésztvevős kalandban a Crash Bandicoot 4: It’s About Time játékot is jegyző csapattól. Válassz karaktert a Crash-kedvencek közül, majd lépj be az arénába, ahol te és csapattársaid négy riválissal versengtek a lehető legtöbb Wumpa gyümölcs megszerzéséért a zónátokban.

Them's Fightin' Herds

A PS4-en és PS5-ön elérhető Them's Fightin' Herds egy 2D-s verekedős játék, amelyben imádnivaló állatokkal játszhatsz, akiket az elismert rajzfilmes producer, Lauren Faust tervezett. Az aranyos és kedves felszín alatt egy komoly bunyók várnak vár, offline történet és játéktermi móddal, helyi és online többrésztvevős móddal, platformok közötti játékkal, valamint Rollback Netcode funkcióval.

WWE 2K23

Kibővített funkciókkal, gyönyörű grafikával és olyan legendákkal, mint Roman Reigns, „American Nightmare” Cody Rhodes, Ronda Rousey, Brock Lesnar, „Stone Cold” Steve Austin és még mások, vár az eddigi legjobb WWE-élmény. A WWE 2K23 a régóta futó pankrációs franchise legújabb része, amely két utat kínál a MyRise offline karrier módban, valamint legfeljebb négy játékosnak többrésztvevős helyi módot és nyolc játékosnak online módot. 

Brawlhalla

Akár nyolc játékos verekedhet ebben a szabadon játszható platformharcjátékban, ahol a történelem legnagyobb harcosai küzdenek az elsőségért. Az eredeti karakterek széles skáláját gyakran erősítik a játék- és a populáris kultúrából ismert arcok, például John Cena és Lara Croft. A platformok közötti játék széles körben támogatott, az alacsony késleltetésű kompetitív játékot pedig a kiszolgálóalapú Rollback Netcode teszi lehetővé.

Retró verekedős játékok

Klasszikus leszámolások

A harci játék műfajának kialakításában meghatározó klasszikus játékok új funkciók tömegével ugrik át a modern korba.

Capcom Fighting Collection

Idézz fel tíz klasszikus árkádos címet a verekedős játékok aranykorából, olyan sorozatokból, mint a Street Fighter, a Darkstalkers, a Cyberbots és a Red Earth első otthoni konzolváltozata. Szállj szembe ellenfelekkel a világ minden tájáról az online játékban (Rollback Netcode funkcióval), amelyet mostantól a gyűjtemény összes címe támogat. Ez a tökéletes gyűjtemény mind az árkádjátékok veteránjainak, mind azoknak, akik újak a műfajban.

The King of Fighters 2002: Unlimited Match

A legendás franchise második „UM” epizódja 66 szereplőt hoz össze a játék minden verziójából – a KOF történetének legnagyobb szereplőgárdáját. A frissítés javítja és egyensúlyba hozza a harc minden aspektusát, valamint robusztus online játékot vezet be (Rollback Netcode funkcióval).

Virtua Fighter 5: Ultimate Showdown

11 évvel azután, hogy először megjelent a játéktermekben, a Virtua Fighter 5 a legjobb formájában tér vissza. Míg az időtlen és technikás harcmechanika változatlan, a Yakuza sorozat Dragon motorja lenyűgöző grafikai frissítést ad az akciónak.

Samurai Shodown

A közkedvelt kaszabolós árkádjáték megkapja a megérdemelt rebootot. A sorozat olyan kedvencei, mint Haohmaru és Nakoruru, az eredetihez hű, élénk 3D-átalakítást kaptak, míg a csaták ugyanolyan feszültek és taktikusak, mint valaha.